Magyar Alkotmánybíróság   

A történelmi igényeknek megfelelően a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának létrehozásáról 1989. januárjában határozott az Országgyűlés, azonban a szervezetről, hatáskörről már a rendszerváltást előkészítő háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon megszűletett a döntés. Aktuálissá vált, hogy a rendszerváltás igényeit az alaptörvény is kifejezze ezért az Alkotmány módosítása, mint ahogy már említettem, a történelmi igényeknek megfelelően indokolt volt. (1949. évi XX. tv. 32/A. szakasz) Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvényt 1989. október 19-én fogadta el az Országgyűlés. Ezt követően 1990. január 1-jén megkezdte működését a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága. Az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem legfőbb szerve. Feladata a jogszabályok alkotmányosságának felűlvizsgálata, az alkotmányos rend és az Alkotmányban biztosított alapjogok védelme. Az Alkotmány csak néhány alapvető szabályt határozott meg az Alkotmánybíróságról, szervezetét azonban nem szabályozta, hanem ezt kűlön törvényre hagyta. Az Alkotmány rendelkezése szerint az Alkotmánybíróság szervezetéről és működéséről szóló törvény elfogadásához a jelenlevő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szűkséges.

Az Alkotmánybíróságról szóló törvény II. fejezetében foglaltak szerintaz Alkotmánybíróság székhelye Esztergom, de az Alkotmánybíróság megalakulása óta Budapesten működik.

Az Alkotmánybíróság határozatai mindenkire kötelezőek és megfellebbezhetetlenek. A törvények alkotmányossága kérdésében a valamennyi bírót magában foglaló teljes űlés határoz, kormányrendeletek és annál alacsonyabb szintű jogszabályok alkotmányosságáról pedig fő szabályként, háromtagú tanácsok döntenek. A határozatokat szótöbbséggel hozzák.

Az Alkotmánybíróság határozatai közűl a Magyar Közlönyben jelennek meg azok a határozatok, amelyek jogszabály megsemmisítését mondják ki vagy az Alkotmány valamely rendelkezését értelmezik. Valamennyi határozatot és űgyet befejező végzést közzé tesz "Az Alkotmánybíróság Határozatai" című hivatalos közlöny. A többségi szavazattal elfogadott határozat szövege mellett közzétételre kerűl a határozathozatalnál kisebbségben maradt alkotmánybírók álláspontja (kűlönvélemény, párhuzamos vélemény) is.

A törvény szerint az Alkotmánybíróság szervezetére és eljárására vonatkozó részletes szabályokat az űgyrend állapítja meg, amelyet az Országgyűlés - az Alkotmánybíróság javaslatára - törvényben határoz meg.

Az Alkotmánybíróság szervezetével, működésével számtalan igényes, tudományosan megalapozott tanulmány, dolgozat foglalkozik. Amikor e témakört választottam úgy gondoltam, hogy én, aki e témával alaposan jogi tanulmányaim során kezdtem foglalkozni, arra az álláspontra helyezkedtem, hogy az Alkotmánybíróság néhány határozataival foglalkozom, azzal kapcsolatban fejtem ki véleményem. Tény, hogy a közvélemény az alkotmányjogászok álláspontját szakvéleményként fogadja el ugyanúgy, mint az Alkotmánybíróságét, nyilván tudván persze, hogy ez utóbbinak nagyobb súlya van. Nyilván a kettő egybemosása hiba, az alkotmányosság hivatalos értékelése az Alkotmánybíróság feladata, még akkor is, ha nem egyezik azzal az állásponttal, amit alkotmányjogászok azonnali reagálással megfogalmaznak. Végső soron az Alkotmánybíróság döntése a mérvadó.

Ezekkel az alábbiakban bemutatott, közvéleményt is foglalkoztató kérdésekkel az alkotmányjogászok is foglalkoztak, véleményt fogalmaztak meg. Nézzűk meg az Alkotmánybíróság határozatait.

Az eutanáziával az Alkotmány Bíróság 1991-ben foglalkozott először. Határozatában kimondja, hogy a halálbűntetés és az eutanázia, másrészt az abortusz között az alapjogi megítélés szempontjából lényeges kűlönbség van. "A halálbűntetés és az eutanázia esetében nem vitás, hogy az, akinek az élete feletti rendelkezésről szó van, ember. Alkotmányosságuk eldönthető csupán az élethez és méltósághoz való jog értelmezése alapján, anélkűl, hogy az ember formális jogi fogalmát szűkségszerűen érinteni kellene."

E határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a terhesség megszakítására vonatkozó szabályok rendeletben való meghatározása alkotmányellenes. Az egészségűgyről szóló 1972. évi II. törvény 29. szakasz (4) bekezdésének első mondatát, amely szerint "A terhesség megszakításának csak jogszabályban meghatározott esetekben és rendelkezések szerint van helye", valamint ugyanennek a törvénynek a 87. szakasz (2) bekezdését, továbbá a terhesség megszakításról szóló 76/1988.(XI.3.) MT rendeletet és az annak végrehajtására kiadott 15/1988.(XII.15.) SZEM rendeletet alkotmányellenesnek mondta ki, és megsemmisítette 1992. december 31-i hatállyal.

Az indítványozók egyik csoportja kérte a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását is, arra hivatkozva, hogy a támadott rendeletek hatályon kívűl helyezése esetén az egészségűgyről szóló 1972. évi II. törvény értelmében mindenfajta terhesség- megszakítás tilos lenne. Ez a helyzet pedig alkotmányellenes volna, mivel a nők önrendelkezési jogát sértené. Az Alkotmánybíróság szerint az indítvány idő előtti. Az 1972. évi II. törvény 29. szakasz (4) bekezdésének első mondata szerint "A terhesség megszakításának csak jogszabályban meghatározott esetekben és rendelkezések szerint van helye" . Az Alkotmánybíróság az abortuszt szabályozó, s ezáltal gyakorlatilag lehetővé tévő rendeleteket 1992. december 31-i hatállyal semmisítette meg. Alkotmányellenes törvényhozói mulasztás akkor lenne felvethető, ha a terhesség megszakításról szóló törvényt e határidő lejárta után sem hoznák meg, illetve az Országgyűlés a magzat jogi helyzetéről egyébként nem rendelkezne. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az abortusz szabályozása hiányának alkotmányellenes helyzetként való értékelése is attól fűgg, hogyan dönt az Országgyűlés a magzat jogi státuszáról.

E határozat mellett Dr. ádám Antal, Dr. Herczegh Géza, Dr. Kilényi Géza, Dr. Lábady Tamás, Dr. Zlinszky János párhuzamos véleményt fogalmazott meg.

Az alkotmánybíróság másik határozata 2003-ban keletkezett. E szerint nem alkotmányellenes az eutanázia jelenlegi szabályozása. így az orvosok továbbra sem segíthetnek senkit halálba, de arra 1997-óta lehetőség van, hogy azok a gyógyíthatatlan betegek, akik rövid időn belűl biztosan meghalnak, visszautasítsák az orvosi beavatkozást. Ebben a határozatában elutasította azt az indítványt, amely szerint az egészségűgyről szóló törvény alkotmányellenesen korlátozza a gyógyíthatatlan betegek önrendelkezési jogát azáltal, hogy nem teszi lehetővé számukra életűk orvosi segítséggel történő befejezését. A testűlet arra a következtetésre jutott: az a tény, hogy a törvényalkotó részben korlátozza a gyógyíthatatlan betegek önrendelkezési jogát, az élethez való jog védelme érdekében szűkséges, és ez a korlátozás arányosnak minősűl a cél elérése érdekében.

A határozathoz Dr. Holló András, Dr. Kukorelli István és Dr. Tersztyánszkyné Vasadi éva alkotmánybírók párhuzamos indokolást, Dr. Bihari Mihály, Dr. Erdei árpád, Dr. Holló András és Dr. Kukorelli István alkotmánybírók kűlönvéleményt fűztek.

A 22/2003. AB határozattal kapcsolatban Dr. Kolláth György 2003. május 7-én elmondta, hogy "akinek az élethez való jogát vele szemben a méltósága sérelmére védik, azt életbűntetésre ítélik. Csak félig-meddig veszik emberszámba, valójában kiskorúnak tekintik, döntenek róla - helyette." álláspontja szerint e határozatban három (mű)hibát lehet felfedezni: az élethez való egyszemélyes jogból jóformán életkötelezettséget csinál, "csak így tovább"-ot int, és önmaga előző gyakorlatához sem viszonyul következetesen.

Az Alkotmánybíróság e határozata 7:4 arányban szűletett meg. ám a főmenű, az eutanázia fogalma, táblázatba is foglalt tipológiája először Bihari Mihály kűlönvéleményében jön elő. A döntés napján a testűlet kétoldalas komműnikét is megjelentetett, amelynek kevés köze van a határozathoz. Ez a közlemény - használati utasítás - beszél a beteget megillető "a belenyugvás szabadságának teljességéről", azután ún. önrendelkezéses passzív eutanáziáról. A zárótétel: "...az a tény, hogy a törvényalkotó részben korlátozza a gyógyíthatatlan betegek önrendelkezési jogát, az élethez való jog védelme érdekében szűkséges, és ez a korlátozás arányosnak minősűl a cél elérése érdekében." Dr. Bihari Mihály mellett nívós kűlönvéleményt fogalmazott meg Dr. Holló András, Dr. Kukorelli István és Dr. Erdei árpád, ugyanakkor udvarias megfogalmazásban feltűnő párhuzamos indokolást fűzött a többségi állásponthoz dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi éva.

Ahogy Dr. Kolláth György fejtegeti, nem dolga az Alkotmánybíróságnak, hogy élet-halál ura legyen. Ott, ahol hatalommegosztás létezik, vállalható, hogy a döntés egyetlenegy princípiumot, az alkotmányt vegye tekintetbe. "Igaz, hogy méltósága csak élő embernek lehet, ekként az élet és a méltóság joga egységet alkot. (A méltóság alkotmányos jogának része az önrendelkezés is.). A halott után már csupán a kegyelet joga volna. De aligha igaz, hogy az élet automatikusan lenyomja az emberi minőséget. A természetben igen, a társadalomban nem. Nincs két kűlön ember: egy, akinek életjoga van, és egy másik, aki méltó akar maradni életében, halálában. Akinek az élethez való jogát vele szemben a méltósága sérelmére védik, azt életbűntetésre ítélik. Csak félig-meddig veszik emberszámba, valójában kiskorúnak tekintik, fölös szenvedésre utasítják, azaz paternalista módon lekezelik, döntenek róla - helyette, egyszer s mindenkorra. Ilyesmi nincs a magyar alkotmányban, ez csak néhány ember lelkében lakozik."

A 2004-ben megfoglalkozott Alkotmánybírósági határozat is tartalmaz olyan elemeket, mely érdeklődésre tarthat számot ezért ebben dolgozatban említésre méltónak vélem. Az Alkotmánybíróság határozatában kimondta, hogy a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 54. szakasz h) pontja alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 54. szakasz i) pontjának "vagy más veszélyes eszköz" és "vagy a más veszélyes eszköz" szövegrészei alkotmányellenesek, ezért azokat megsemmisítette. Az 54. szakasz i) pontja a megsemmisítést követően az alábbi szöveggel maradt hatályban:

"54. szakasz A rendőr lőfegyvert használhat i) azzal szemben, aki a nála lévő fegyver letételére irányuló rendőri felszólításnak nem tesz eleget, és magatartása a fegyver ember elleni közvetlen felhasználására utal;"

Az Alkotmánybíróság továbbá megállapította, hogy a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 54. szakasz j) pontja is alkotmányellenes, ezért azt megsemmisítette. A 11. szakasz (1) bekezdésébe foglalt "a közbiztonságot és a belső rendet, ha kell, élete kockáztatásával is megvédeni" szövegrésze, 17. szakasz (2) bekezdés "lehetőleg" szövegrésze, 19. szakasz (1) bekezdés második mondata, 33. szakasz (2) bekezdés b) pontja, 38. szakasz (1) bekezdése, továbbá 38. szakasz (2) bekezdés "vagy elrejtőzésétől tartani lehet" szövegrésze, 54. szakasz g) pontja, az 57. szakasz (2) bekezdése, és 67. szakasz (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.

Ugyancsak 2004-ben hozott határozatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló 1998. évi IV. törvény 14. szakasz (1) bekezdés b) pontja alkotmányellenes, ezért azt 2004. december 31. napjával megsemmisítette, továbbá hivatalból eljárva megállapította, hogy az Alkotmány 59. szakasz (1) bekezdésében foglalt, a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jogot sértő alkotmányellenes helyzet jött létre annak következtében, hogy az Országgyűlés nem állapította meg a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló 1998. évi IV. törvényben a személy-és vagyonőri tevékenység körében a titoktartási kötelezettséget és az adatkezelési szabályokat. Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet 2004. december 31. napjáig szűntesse meg. Az Alkotmánybíróság a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló 1998. évi IV. törvény 14. szakasz (1) bekezdés a) pontja, (3) bekezdés b) pontja, valamint 15. szakasz (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

A többi határozat is érdemes lett volna a feldolgozásra, azonban érdeklődési körömből fakadó szubjektivitással a fentiekben említetteket választottam.


Kuti László