Munkajogi kárfelelősség   

A Munka Törvénykönyve szabályozza mind a munkáltatók, mind pedig a munkavállalók kártérítési felelősségét. Ez a felelősség kiterjed a vétkességen alapuló felelősségre, a gondatlan károkozásra, a vétkességre tekintet nélküli, úgynevezett objektív felelősségre, a leltárfelelősségre, a megőrzés felelősségére, a munkavállaló egészségében, testi épségében keletkezett károkért való felelősségre.

Megjegyzem, hogy a munkavállalót ugyanúgy terheli kártérítési felelősség adott esetben, mint a munkáltatót.

Nézzük első körben a munkavállaló kártérítési felelősségét. A Munka Törvénykönyve szerint a munkavállaló a munkaviszonyából eredő kötelezettségének vétkes megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik. Rendelkezik a törvény arról is, hogy a munkavállaló vétkességét, a kár bekövetkeztét, illetve mértékét, valamint az okozati összefüggést a munkáltatónak kell bizonyítania. A munkavállaló kártérítési felelősségének feltételeit tehát a törvény határozza meg. Ezeket a munkaviszony fennállása alatt a munkavállaló magatartásával megszegheti, és a keletkezett kár, a vétkes és kötelezettségszegő magatartás eredményeként jön létre.

Amennyiben tehát az említettek egyidejőleg állnak fenn, akkor jöhet szóba a munkajogi kártérítési felelősség. A károkozás lehetősége nem jelenti azt, hogy a munkavállaló ne a tőle elvárható gondossággal végezze el a munkáját. Az tehát egyértelmő, hogy a munkaviszonyból eredő kötelezettségszegés a feltétele annak, hogy a munkavállaló anyagi felelősségére vonatkozó szabályok alkalmazása előtérbe kerüljön. Mivel a munkakörök sajátosságából az is következik, hogy a kötelezettségeket tételesen nem lehet felsorolni, mert azok rendkívül szerteágazóak, ezért tételes útmutatás sem adható arra vonatkozóan, hogy a munkavállaló mikor mire figyelve végezze munkáját annak érdekében, hogy ne kerüljön sor kötelezettségszegésre és annak következményeként anyagi felelősségre vonásra. A kötelezettségszegés megvalósulhat cselekvéssel, vagy mulasztással. A vétkes cselekedetnek két válfaja van, mégpedig a szándékosság és a gondatlanság. Gondatlan a károkozás akkor, ha a kár bekövetkezését az elvárható gondosság kifejtése mellett el lehetett volna kerülni, és a kár azért következett be, mert a munkavállaló ezt a gondosságot elmulasztotta. Szándékos károkozásról akkor beszélünk, ha a munkavállaló előre látja cselekményének, mulasztásának kártokozó következményeit és azokat kívánja közvetlen szándékként, vagy azokba belenyugszik.

A kártérítési felelősség alkalmazásának feltétele az is, hogy a vétkes és kötelezettségszegő munkavállalói magatartás összefüggésben legyen a keletkezett kárral, ami azt jelenti, hogy az okozott kár pontosan ezen magatartás következményeként következett be. A munkajogi kártérítési felelősség nem jöhet számításba akkor, ha kár ugyan keletkezett, de az nem hozható okozati összefüggésbe valamely munkavállaló munkaviszonyból származó kötelezettségének vétkes megszegésével. A törvény meghatározza a munkavállaló anyagi felelősségének felső határárát, amely egyben a munkavállaló kártérítési felelősségének korlátja is. Ennek megfelelően a kártérítés mértéke a munkavállaló keresetének 50 százalékát nem haladhatja meg gondatlan károkozás esetén. Sok esetben a megfelelő gondosság kifejtése ellenére is történhet károkozás a munkavállaló munkavégzése során, hiszen mint már szó volt róla a munkavégzésben szükségképpen benne rejlik a károkozás lehetősége. Bizonyos esetekben lehetséges a kártérítési felelősség szintjét az előbbiekben említett nagyságot meghaladóan, magasabb mértékben meghatározni, mint például a munkaszerződésben, ahol legfeljebb másfél havi, avagy a kollektív szerződésben, ahol legfeljebb 6 havi átlagkeresetig határozható meg kártérítési felelősség. Egyéniesítés is lehetséges a kártérítési felelősség mértékében akkor, ha a munkáltató kollektív szerződésben, avagy munkaszerződésben fekteti le a kártérítés feltételeit, amikor is figyelemmel kell lenni a károkozás körülményeire, fokára, mértékére, jellegére, gyakoriságára, valamint a munkavállaló beosztására is. Az egyéni kártérítési felelősség megállapítására nincs mód, ha a pénzintézet pénztári számfejtője és ellenőre a számfejtés körében előidézett, vagy ezzel összefüggő ellenőrzés elmulasztásával vagy hiányos teljesítésével okozott kárt. Ilyenkor a gondatlan károkozás esetét figyelembe véve is a teljes kárért felel a pénztári számfejtő, vagy ellenőr. Az eltérő szabályozást és felelősségi mértéket a pénzkezeléssel kapcsolatos szigorú szabályok és előírások indokolják. A szándékos károkozás esetén a munkavállaló a teljes kárt köteles megtéríteni, ami nyilvánvaló, hiszen ebben az esetben nem állnak fenn azok az indokok, amelyekre gondatlan károkozás esetén hivatkozni lehetne, és a szándékos károkozás többnyire szabálysértés, vagy súlyosabb változatban bőncselekmény elkövetésével jár együtt, amely megvalósulhat lopással, csalással, sikkasztással, hőtlen kezeléssel. Az ilyen elkövetési módoknál tehát a munkavállaló kártérítési felelőssége az okozott kárnak megfelelő mértékő, azaz teljes körő.

A Munka Törvénykönyve szerint van olyan munkavállalói teljes körő kártérítési felelősség, amely a vétkességre tekintet nélküli, amikor is a munkavállaló által visszaszolgáltatási, vagy elszámolási kötelezettség mellett átvett olyan dolgokban következett be hiány, amelyeket állandóan őrizetben tart, kizárólagosan használ, vagy kezel. Ilyen esetben akkor mentesül a munkavállaló a felelősségre vonás alól, ha bizonyítja, hogy a hiányt elháríthatatlan külső ok idézte elő, vagy a munkáltató a biztonságos őrzés feltételeit nem biztosította. A munkavállalót akkor terheli ilyen esetben a teljes kártérítési felelősség, ha a szerszámot, terméket, árut, anyagot, üzemanyagot jegyzék vagy elismervény alapján vette át. Az elszámolási kötelezettséggel átvett dolog átvételi jegyzékét vagy elismervényét az átadás-átvétel tényének utólagos igazolása nem pótolja. A meghatározott dolognak több munkavállaló részére történő átadásánál a jegyzéket, vagy elismervényt valamennyi felelősnek alá kell írnia, illetve a munkavállalók egyik társukat is megbízhatják, hogy az átvételt aláírásával nevükben igazolja. Amennyiben azonban a munkavállaló az átadás-átvétel időpontjában a dolgot kifogástalanul vette át, utóbb viszont arra hivatkozik, hogy az átvett dolog mennyisége és minősége eltéréseket mutat, vagy a dolog nem azonos az átvételi jegyzéken feltüntetett dologgal, mindezek hitelt érdemlő bizonyítása a munkavállalót terheli. (Ha például több gépkocsivezető üzemeltet egy gépkocsit, a gépkocsivezetők üzemanyag-túlfogyasztás miatt csak akkor vonhatók felelősségre, ha az egyéni elszámolás feltételei biztosítva voltak.) Itt is érvényesül az a tétel, hogy a munkavállaló az elszámolási kötelezettséggel átvett dolgokban bekövetkezett hiányért csak akkor tartozik anyagi felelősséggel, ha azokat állandóan őrizetben tartja, kizárólagosan használja, vagy kezeli. Tehát ha a munkavállaló a munkáltató tulajdonában lévő dolgot átveszi, és utóbb nem tudja teljes mértékben visszaszolgáltatni, hiánya van, a vétkességre tekintet nélküli, azaz, úgynevezett objektív felelősség jön létre. Ilyen esetben a teljes hiányt meg kell térítenie a munkavállalónak.

Az a helyzet is előfordulhat, hogy a használatra, megőrzésre, visszaszolgáltatási kötelezettség mellett átadott dolgokban hiány nincs, de azok megrongálódtak, azokban kár keletkezett. Ilyenkor már nem az objektív felelősség szabályi érvényesek, hanem a vétkességi felelősséggel megállapított szabályok. A munkavállaló felelőssége tehát csak akkor állapítható meg, ha a kár keletkezésében vétkes és kötelezettségszegő magatartás terheli. Sajátos szabályként ilyen esetben a vétlenség bizonyítása a munkavállaló kötelessége. A leltárfelelősség kérdésében a Munka Törvénykönyve speciális szabályokat nem határoz meg, azt a kollektív szerződésben történő szabályozásra hagyja, ahol a speciális szabályokat meg kell alkotni. Ilyenek a leltárfelelősség feltételeinek, terjedelmének meghatározása, valamint a felelősség megállapításával kapcsolatos eljárási rend kialakítása. Amennyiben a kárt többen, együttesen okozták vétkességük egyetemleges, és az okozott kárért munkabérük arányában felelnek a megőrzésre átadott dolgokban bekövetkezett hiányok esetén is.

Előfordulhat olyan eset is, hogy többek szándékos vagy gondatlan magatartása következményeként áll elő a kár. Amennyiben a károkozásban résztvevő munkavállalók egy részének magatartása gondatlan, másoké szándékos volt, a szándékos magatartást tanúsítóra a felelősséget, illetőleg a kárt nagyobb mértékben kell áthárítani. Az egyetemleges felelősségnek, illetve kötelezésnek akkor van helye, ha a kárt többen okozták szándékos magatartásukkal. Az egyetemlegesség pedig azt jelenti, hogy bármelyik károkozótól, vagy többektől, vagy valamennyi károkozótól lehet követelni a teljes kár megtérítését. Amennyiben valamelyik károkozó a kárt megtérítette, a követelés megszőnik. Ilyen esetben a kárt megtérítőnek követelése támad a többi károkozóval szemben a reájuk eső kár megtérítésére. A Munka Törvénykönyve szabályai közé emelték az Mt. 1999. augusztus 17-től hatályba lépett módosításával a leltárfelelősségre vonatkozó előírásokat. A jogszabály-módosítás szőkítette valamelyest a kollektív szerződés mozgásterét, de nem szüntette meg azt. Részletes szabályozást nyújtott a módosítás a leltárhiány (Mt. 170. szakasz) tekintetében, amiben meghatározásra került a leltárhiányért való felelősség feltétele, a leltárfelelősségi megállapodás kötési kötelezettség, a felelősség mértéke és a követendő eljárás.

Ha nincs kollektív szerződés, a munkáltató részére biztosítja a törvénymódosítás a jogot arra, hogy a törvény keretei között meghatározza a tevékenységéből eredő speciális felelősségi szabályokat, a leltárhiány mértékére vonatkozó rendelkezéseket. A megőrzési felelősség jellemvonása az, hogy a dolog kikerül a munkáltató hatásköréből és az teljes egészében a munkavállaló uralma alá kerül. A munkavállaló vétkességre tekintet nélkül teljes anyagi felelősséggel tartozik a visszaszolgáltatási, vagy elszámolási kötelezettséggel átvett dolgokban bekövetkezett hiányért, ha azokat állandó őrizetben tartja, és kizárólagosan használja, vagy kezeli. Akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítani tudja, hogy a hiányt elháríthatatlan külső ok idézte elő, vagy a munkáltató nem biztosította a biztonságos őrzés feltételeit. A megőrzési felelősség speciális formája a leltárhiányért való felelősség, amely sokban hasonlít az általános megőrzési felelősséghez, de számos eltérés is mutatkozik attól. A megőrzési felelősségre az a jellemző, hogy a munkavállaló a rábízott dolgot saját maga veszi át jegyzék, vagy elismervény alapján, de a leltárfelelősség esetében ez nem lehetséges. A leltárkészlet, áru-anyag átvételét a vezető, vagy helyettese végzi. Az azonban megoldható, hogy alkalmilag egyik vagy másik beosztott dolgozót bízzák meg az áruk átvételével. Természetesen az áruátvétel a bolt, vagy a raktár részére történik még akkor is, ha az árut vagy anyagot csak egy dolgozó vette át. Különbség van a felelősséget viselő személy tekintetében is. A megőrzési felelősségnél a felelőssé tétel alapja az, hogy a munkavállaló a részére átadott anyagot állandó őrizetében tartja és kizárólagosan használja, kezeli. Ezek a feltételek a raktár vagy a bolt egyes munkavállalói tekintetében nem állnak fenn, hanem csak az egész munkavállalói közösségre együttesen, ami azt is jelenti, hogy ha valaki a raktárba, boltba kap beosztást, az automatikusan részesévé válik a hiányokért fennálló felelősségnek is.

A megőrzésre átadott dolog számbavétele, azaz az elszámolás akkor következik be, ha arra a munkavállalót a munkáltató kötelezi, vagy pedig a munkaviszony megszőnése alkalmával a munkáltató és a munkavállaló közötti elszámolás részeként. A leltárkészlet számbavétele pedig ettől eltérően, az úgynevezett leltáridőszak végén következik be egy újabb leltározás alkalmával. Különbség továbbá a megőrzési felelősséggel szemben az is, hogy a leltárkészletet nem csupán megőrzésre veszi át a munkavállaló, vagy munkavállalók közössége, hanem eladásra, értékesítésre, vagy felhasználásra. A leltárfelelősségi megállapodás alapján vétkességre tekintet nélkül felelősséggel tartozik a munkavállaló a leltárhiányért. Leltárhiánynak minősül az értékesítésre, forgalmazásra vagy kezelésre szabályszerően átadott, vagy átvett anyagban, áruban, mint leltárkészletben ismeretlen okból keletkezett, a természetes mennyiségi csökkenés és a kezeléssel járó veszteség, mint forgalmazási veszteséget meghaladó hiány. Az általános kártérítési felelősség alkalmazásánál mindig vizsgálni kell az érintett személy magatartását és a kár bekövetkezése közötti kapcsolatot, valamint a szándékosság vagy gondatlanság kérdését. A leltárhiány esetében ez a kapcsolat hiányzik, mert a leltárhiány fogalmának egyik eleme, hogy a hiány ismeretlen okból következett be. Az anyagok, eszközök, áruk a tárolás, a raktározás, az értékesítés során veszteséget szenvednek. A hiány tehát a forgalmazási veszteségen felüli, és ismeretlen okból keletkezik. A leltárfelelősség alkalmazásának előfeltétele, hogy a kollektív szerződés, vagy ennek hiányában a munkáltató és a munkavállaló megállapodása, vagy e nélkül, a munkáltató állapítsa meg a munkáltató szervezete, illetve leltározási szempontból önálló szervezeti egység sajátosságának figyelembevételével a forgalmazási veszteség elszámolható mértékét, illetve arányát. A munkáltató egyes egységeire vonatkozóan a kollektív szerződésben továbbra is mód van a leltárfelelősség kérdésében szabályokat alkotni. Amennyiben nincs kollektív szerződés a munkáltatónál és az érintettek másként nem állapodnak meg, akkor a munkáltató állapítja meg az egyes árukra, eszközökre, anyagokra nézve a forgalmazási veszteség mértékét, illetve arányát. Ez azt jelenti, hogy minden anyagra, árura annak tulajdonságaira tekintettel meg kell állapítani az elfogadható százalékos mértékő veszteséget. Köztudott az anyagoknak azon sajátos tulajdonsága, hogy a kezeléssel, tárolással kapcsolatosan veszteséget szenvednek, például csökken víztartalmuk. Hasonló a helyzet az élelmiszerek vonatkozásában is, hiszen tárolásuk, kezelésük során rendszerint veszítenek súlyukból. A por alakú ömlesztett termékek, termények raktározásuk és mozgatásuk során is veszítenek súlyukból. A munkáltató minden egyes, a leltárkészlethez tartozó anyag, áru esetén megállapítja a forgalmazás, veszteség mértékét. Lesznek olyan áruk ahol pl. 5 százalék, más árunál 10 százalékos a veszteség mértéke. A munkáltatónak meg kell állapítania azon termékek, áruk, anyagok körét is, amelyek után az anyag jellegére tekintettel nem számolható el forgalmazási veszteség. Tehát, mint látható, léteznek olyan áruk, amelyek tárolásuk, forgalmazásuk során nem szenvednek veszteséget, mint például a bútor, ruhanemő. Ebbe a kategóriába tartozó áruk esetében a keletkezett hiány mértéktől függetlenül leltárhiánynak minősül. A munkáltató állapítja meg a leltári készlet átadásának, átvételének módját és szabályait is. Ez azt jelenti, hogy a leltárkészlethez tartozó minden árucikk esetén megállapítja a munkáltató a leltárkészlet számbavételének módját, azt, hogy az adott részlegben ki, vagy kik jogosultak a leltárkészlet átadásánál az átvételt lebonyolítani. Az átvételnek természetesen olyannak kell lennie, hogy az arra feljogosított munkavállaló az áru, az anyagok mennyiségéről és minőségéről meggyőződhessen, azokat megszámolhassa, tételesen átvehesse. Amennyiben az áru átvétele ezeknek a követelményeknek nem felel meg, a munkavállaló vagy munkavállalók a hiányért az általános szabályok szerint felelnek, ami azt jelenti, hogy csak akkor vonhatók felelősségre, ha a kár keletkezésében szándékosságuk, vagy gondatlanságuk állapítható meg. Azt is szabályozni szükséges, hogy milyen további lépéseket kell tenni akkor, amikor a leltárkészlet átvételében hiány mutatkozik. A munkáltató kötelessége meghatározni a leltári készlet biztonságos megőrzését szolgáló kötelezettségeket. A leltárhiányért fennálló felelősség igen magas fokú. Ha a leltározási bizottság, mint az arra feljogosított szervezet a szabályszerő leltározás során állapítja meg a leltárhiányt, az érintett személyek felelőssége - függetlenül egyéb magatartásuktól - azonnal megállapítható. Ennek bizonyos ellentételezése az, hogy a leltárkészlet megőrzéséért a munkáltatót is kötelezettségek terhelik. Ez nem egyenlő azzal, hogy a leltárkészlet tárolására biztonságos tárlóhelységet kell biztosítania megfelelő zárszerkezettel ellátva, hanem azt is jelenti, hogy az egyes szervezeti egységekben milyen többletfeladatot kell a munkáltatónak megtennie, ami egyenlő lehet az eladótérben megfelelő technikai berendezések biztosításával, és biztonsági személyzet alkalmazásával. Ezen munkáltatói kötelezettségek meglétének a leltárfelelősség megállapításában szerepe van. A leltárfelelősségnek az is előfeltétele, hogy a leltáridőszakot megelőzően tájékoztatni kell a munkavállalókat, hogy az egyes árukat, eszközöket tekintve mekkora a forgalmazási veszteség, illetve melyek azok az áruk, amelynél forgalmazási veszteség elszámolását nem lehet alkalmazni, továbbá milyen szabályok vonatkoznak a leltárkészlet átadás-átvételére, illetve a leltárkészlet megállapítására, valamint arra, hogy a munkáltatónak milyen kötelezettsége van a leltárkészlet megőrzésében.

Az előbbieken túl a leltárfelelősségnek egyéb feltételei is vannak. A leltárfelelősség leglényegesebb feltétele az, hogy az érintett munkavállaló és a munkáltató megállapodást kössön. A jelenleg hatályos szabály azt követeli meg, hogy a munkavállaló és a munkáltató a leltárfelelősségi megállapodást írásban kösse meg, és ebben meg kell határozni a leltári készletnek azt a körét, amelyért a munkavállaló felelősséggel tartozik. Csoportos leltárfelelősségi megállapodás is köthető abban az esetben, ha a leltárkészletet több munkavállaló kezeli. Természetesen itt is meg kell határozni, hogy a csoport a leltárkészlet mely körére tartozik felelősséggel. A csoportos leltárfelelősségi megállapodásban meg kell határozni azokat a munkaköröket, amelyek betöltésének megváltozásakor leltározást kell tartani. A leltárhiányért való felelősség tulajdonképpen azon alapszik, hogy minden érintett munkavállalót arra az időre vonatkozóan terhelhet felelősség, amikor az egységben, boltban, raktárban dolgozott, mert abban az időben volt alkalma az áruk, anyagok megőrzését befolyásolni. Ennek az elvnek az érvényesítése azonban nagyon nehezen tartható, hiszen minden egyes új munkavállaló belépésekor, vagy kilépésekor, avagy betegség és egyéb ok miatti távolmaradás esetén leltárt kellene felvenni. Ez azonban amellett, hogy igen nagy költséggel járna, megbénítaná a raktár, üzlet mőködését. Ezt elkerülendően határozzák meg a csoportos leltárfelelősségi megállapodásban azokat a munkahelyeket, amelyek megváltozásakor leltárt kell felvenni. Rendelkezni lehet a csoportos felelősségi megállapodásban a munkavállalók közötti felelősség megosztásáról is, egyetemleges felelősség megállapításának azonban nincs helye, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy nem lehet a leltárfelelősséggel terhelt munkavállalók közül egytől, vagy néhány személytől az egész kár, leltárhiány megfizetését követelni. Amennyiben a csoportos leltárfelelősségi megállapodás a felelősség megosztását nem rendezi, a munkavállalók átlagkeresetük arányában felelnek. Mivel a leltári hiányért fennálló csoportos felelősség azon alapul, hogy a munkavállalók együttesen kezelik, őrzik az anyagokat, ezért ebből az következik, hogy azok a munkavállalók, akik a raktárba, vagy boltba vannak beosztva, de az áruk, anyagok kezelésével, őrzésével nem foglalkoznak, mert azokkal nincsenek közvetlen kapcsolatban, a leltárfelelősségi megállapodásban ehhez igazodóan alacsonyabb felelősségi szintet állapíthatnak meg. Ennek ellentétele, hogy akik az adott szervezeti egységben az áruk kezelésével, értékesítésével közvetlenül meg vannak bízva, magasabb szintő felelősséget vállalhatnak a csoportos leltárfelelősségi megállapodásban. A Munka Törvénykönyve különbséget tesz a leltárkészletet egyedül kezelő munkavállaló felelőssége, valamint azon eset között, ha a leltárkészletet nem csak a leltárhiányért felelős munkavállaló kezeli. Ha a leltárkészletet a munkavállaló állandóan egyedül kezeli, akkor a keletkezett leltárhiány teljes összegéért felelős. Amennyiben a leltárkészletet a leltárhiányért nem felelős személy is kezeli, a leltárhiányért felelős munkavállaló legfeljebb 6 havi átlagkereset mértékéig felel. Csoportos leltárfelelősség megállapítása esetén a kártérítés mértéke nem haladhatja meg a megállapodást kötött munkavállalók hat havi átlagkeresetének összegét.

Ezek a szabályok természetesen csak akkor érvényesek, ha a leltárfelelősségi megállapodásban a felek másként nem rendelkeztek. Ha a megállapodásban a leltárfelelősségre vonatkozóan úgy rendelkeznek a felek, hogy a leltárkészletet állandóan kezelő munkavállaló nem a leltárhiány teljes összegét, hanem csak bizonyos mértékét téríti meg, azért felel. A mérséklés ténye azonban általában nem jellemző, inkább az a gyakorlat, hogy a hat havi átlagkereseti felelősséget növelik a teljes kár megtérítése irányába! Az eset összes körülményeit, így különösen azokat, amelyek a munkavállaló felelősségére kihatnak, illetve amelyek a biztonságos és előírásszerő kezelést befolyásolhatják, ezen belül a biztonságos őrzésre vonatkozó munkáltatói kötelezettségek teljesítését, továbbá a munkavállaló esetleges távollétének időtartamát a felelősség megállapításánál figyelembe kell venni. A leltárfelelősség tárgyi felelősség, ami azt jelenti, hogy a leltárhiány fennállása önmagában megalapozza a leltárfelelősséggel terhelt munkavállaló fizetési, helytállási kötelezettségét. A munkáltató köteles a leltárhiány kialakulásának körülményeit értékelni a kártérítés mértékének megállapításánál.

Lényeges szempont, hogy a munkáltató megtartotta-e azokat az előírásokat, amiket a leltárkészlet biztonságos megőrzéséhez vállalt. Csökkenteni kell a leltárhiánnyal kapcsolatos munkavállalói kártérítési kötelezettségeket abban az esetben, ha annak keletkezésével kapcsolatosan a munkáltatót is felelősség terheli. A munkáltatónak figyelemmel kell lennie arra is, hogy ha a munkavállaló távolléte nem éri el a leltáridőszak felét, de megközelíti azt, akkor az a felelősség alóli mentesülést nem eredményezi ugyan, de annak mértékét enyhíti. A munkavállaló, illetve akadályoztatása esetén képviselője, csoportos leltárfelelősségnél az eljárási szabályokban, - mint a kollektív szerződés, illetve a leltározási szabályzat - meghatározott munkavállalók jelenlétét a leltározásnál lehetővé kell tenni. Akkor, ha a munkavállaló nem gondoskodik képviseletről, abban az esetben a munkáltató az adott szakmában jártas érdektelen képviselőt jelölhet ki. A jelenléttel kapcsolatos jogot törvényi szinten garantálja a Munka Törvénykönyve. A munkavállaló, vagy képviselője, vagy a munkáltató által meghívott képviselő részt kell, hogy vegyen a leltározáson. A leltárelszámolást, és annak eredményét a leltárfelelősséggel tartozó munkavállalóval ismertetni kell. A munkavállaló az eljárás során észrevételt tehet és észrevételeit meg kell hallgatni. A leltárhiánnyal kapcsolatos kártérítési igényét az általános szabályok szerint érvényesítheti a munkáltató, ami azt jelenti, hogy a munkavállaló kártérítési felelősségével kapcsolatos igényt a bíróság előtt lehet érvényesíteni. Kivétel: azon munkáltatóknál, ahol a kollektív szerződés meghatározta azt a mértéket, amelyet meg nem haladó mértékben a munkavállalót a munkáltató közvetlenül kártérítésre kötelezheti, a meghatározott összeghatárig a leltárfelelősség érvényesítéséhez kártérítési határozat kiszabására van mód.

Mit is jelent ez? Ez azt jelenti, ha az adott cég kollektív szerződésben 50 ezer forint mértékig lehetővé tette a munkavállaló közvetlen kártérítési felelősségre vonását, akkor 50 ezer forint mértékig közvetlenül kártérítési határozatot hoz a munkáltató, az azt meghaladó összeg érvényesítését pedig a bíróságtól kérheti kereseti kérelem benyújtása alapján. A leltárfelvétel befejezését követő 60. nap az érvényesítés határideje, ami azt jelenti, hogy a leltárfelelősséggel kapcsolatos igények érvényesítése ezen időn belül lehetséges. A 60 nap jogvesztő határidő, ami azt jelenti, hogy ennek elteltével leltárfelelősség alapján kártérítési követelést nem lehet foganatosítani. Bőntető eljárás esetén 30 nap az említett határidő, és ez a nyomozó hatóság és a bíróság jogerős határozatának közlését követő napon kezdődik. Amennyiben kár keletkezik, meg kell kísérelni a dolog rendbe hozását. A kár összegét az ezzel kapcsolatos kiadások teszik ki, figyelembe véve a dolog értékcsökkenését is.

Amennyiben a dolog megsemmisült, vagy használhatatlanná vált, illetve ha nincs meg, a károkozás időpontjában érvényes fogyasztói árat kell az avulásra tekintettel is figyelembe venni. Ez azért szükséges, mert a kárt szenvedő munkáltató a kár következtében nem kerülhet előnyösebb helyzetbe a károkozás következményeként. így, ha a megsemmisült dolog használt volt, nem lehet az új árat megállapítani, hanem azt csökkenteni kell a dolog használtságára tekintettel. A munkavállaló kártérítési felelősségének sajátossága, hogy a kár mértékének meghatározásánál csak a tényleges kárt lehet figyelembe venni. (A kár vagyoni hátrány, ami pénzben kifejezhető. A kár fogalmába nem csak a tényleges kár, hanem az elmaradt vagyoni előny is beletartozik.) A munkáltató kártérítési felelőssége esetén a munkavállaló a tényleges káron kívül elmaradt jövedelmét is követelheti. A munkavállaló kártérítési felelőssége alapján azonban a munkáltató általában nem támaszthat igényt az elmaradt vagyoni előnyre. Fő szabályként, a munkáltató a munkavállaló által okozott kár megtérítését a bíróság előtt érvényesítheti. Tehát általában arra nincs mód, hogy a munkáltató a munkavállalóval szemben közvetlenül érvényesítse igényét. Nem lehet tehát a követelést a munkavállaló munkabéréből levonni. Arra azonban van lehetőség, hogy a munkáltató közölje a munkavállalóval kártérítési igényét. Megállapodás alapján azonban van lehetőség arra, hogy a munkavállalóval egyetértésben a követelést a munkabérből - ha a követelés a munkabér 50 százalékát nem haladja meg - teljes mértékben egy összegben, vagy részletekben levonja. A munkabérből történő levonásra tehát csak akkor van lehetőség, ha ehhez a munkavállaló beleegyezését adja, és ezt írásban is rögzítik. Ha ilyen módon nem lehetséges a kár megtérítése, a bírósághoz a munkáltató kereseti kérelemmel fordulhat azzal, hogy a bíróság fizetési meghagyással, illetve ítéletével kötelezze a munkavállalót a kártérítés megfizetésére. Amennyiben a munkáltatót a kollektív szerződés felhatalmazza, meg kell határozni a kártérítési eljárás rendjét is. Az előző pontban már szó volt a kollektív szerződés szerinti összeghatár meghatározásának lehetőségéről, amely a közvetlen kártérítési mérték nagyságára vonatkozik, és ez teszi lehetővé a kárigény érvényesítését a munkáltató részére.

Kuti László